1
Marita A. Hansen: Ricardo
The Santini Brothers #1
FÜLSZÖVEG
angol e-könyv

Amikor szembetalálkoztam a neten Marita A. Hansen nevével, és a Santini sorozat első regényének fülszövegével, már tudtam, hogy ez a könyv eléggé várós lesz. Majd lassan kezdtek érkezni a további információk, jött a regény borítója, valamint a szereplők bemutatása.
A Santini családtagokról készített képes összefoglalótól, amit az írónő tett fel Goodreadsre, már szó szerint olvadoztam. Úgy voltam vele,  jó lesz vagy sem, ezt akkor is be kell szereznem.
Nem egy hétköznapi romantikus sorozatnak ígérkezett, ezért rögtön lecsaptam rá, hiszen az ilyen gengszter regények nálam eleve eséllyel indulnak, ám mielőtt megírnám hogy tetszett-e vagy sem a kezdő kötet, érdemes rászánni egy kis időt a szereplőkre.
A könyv végén van egy hosszabb szereplőlista, mivel öt nagy maffiacsalád történetéről, bosszújáról szól a sorozat (Santini, Landi, D'Angelo, Rosso, és Donatelli), így bemutatva nekünk a fontosabb karaktereket. Nekem szerencsém volt, mert e-könyveknél mindig meglesem milyen infók vannak hátul olvasás előtt. Ezek az apróságok pedig még inkább felcsigáztak, nem pedig elriasztottak Hansen könyve esetén. Néha elég kockázatos tud lenni és volt már rá példa, hogy bebuktam az egész könyves élményt egyetlen egy utolsó mondat miatt (például a legutóbbi McGuire könyv), ezért inkább ne utánozzatok. :)

“I’m Mafioso. I always check for weapons.”
Her eyes widened. “You’re mafia?” she squeaked.
“You’re not a local, are you?”
She shook her head, appearing shell-shocked. People always reacted in three different ways when they were scared: fight, flight, or freeze—the woman taking the latter option.

Az első rész a legidősebb testvér Ricardo Santini történetét meséli el, de kik is azok a Santinik?

  • Ricardo (id.), a Santini Don (Don: a család feje), aki egy ismeretlen betegség miatt ágyhoz kötött.
  • Concetta a Santini gyerekek édesanyja (kivéve Valentino)
  • Ricardo a Don örököse. 37 éves, nőtlen. Nyolc évvel ezelőtt megsérült az idegrendszere egy kísérleti gyógyszer miatt, amit betegségére szedett (Intermittent Explosive Disorder, röviden: IED - erre nem tudok hivatalos magyar szót: dühkitöréses viselkedészavar), így testének csak tíz százalékát érzi. Most gyógyszert szed, hogy fékezze a dühét.
  • Salvatore 36 éves. Feleségül vette gyerekkori kedvesét Rosa Aggiot. Van két gyermekük, Mia és Pietro. Ő Ricardo jobb keze, és nagyon hűséges hozzá.
  • Valentino (Pirelli) 35 éves, Ricardo (id.) szerelemgyereke. Apja nem ismerte el törvényesen, anyja pedig egy prostituált volt, bordélyházban nevelkedett, most bérgyilkos. Feleségét Pedro Landi katonái ölték meg, mert rossz családba született. Két tizenéves lánya van: Mira (18) és Siena (17).
  • Brando 34 éves, nőtlen, bérgyilkos, és az egyetlen Santini akinek arany színű a szeme. A többi családtagnak lila vagy kék. *Kísértetiesen hasonlít a D'Angelo családra, különösen Jagger D'Angelora, aki híres a szépségéről.*
  • Anna 33 éves, Sergio Rosso felesége. Három kisgyermekük van: Bruno, Cara, és Lena.
  • Luciano 31 éves, özvegy, egy gyermekkel: Giorgio. Öt éve meghalt a felesége egy autóbalesetben, akit még mindig gyászol.
  • A 29 éves rocker ikrek: Vincenzo (Vinnie) és Dominic, nőtlenek. Énekesek, gitárosok egy kultusz követő hard rock bandában. Dominic egy kereső, megkeresi azon embereket, akik rejtőzködnek, nem akarják hogy megtalálják őket. Nagyon jó az elektronikával, szereti a tetoválásokat és a piercingeket. Vinnie a robbanóanyag szakértő, csak tetoválásai vannak, nem osztozik ikertestvére piercing fétisében.
  • Silvio 28 éves, katolikus pap.
  • Bella 27 éves, kerekesszékhez kötött az autóbaleset óta, amelyben Luciano felesége meghalt.
  • Alessandro 27 éves. Tíz hónappal fiatalabb mint Bella. Koraszülött volt, és kétséges volt hogy túléli, de ma már az egyik legerősebb férfi a szigeten. Pornósztár, testének több mint felét tetoválások díszítik, többsége hegek elrejtésének céljából van, mivel gyerekkorában elrabolták. A D'Angelo családnak dolgozik mint szexrabszolga tanító.  

The crowd suddenly surged, scared voices mixing in with the techno music. Like the red sea, they parted, their faces panicked. A group of large men dressed in dark suits appeared, heading for Valentino’s table.

A regény a dark romance műfajba tartozik, ami még mindig tud meglepetéseket okozni. Ez az a műfaj, amit magamban csak 'szenvedjünk együtt a főhőssel' kategóriának nevezek. Nem, nem viccelek :) de attól még kedvelem. Ez a sötét romantikus rengeteg erőszakot, drámát ígért az alvilági vonala miatt, adott volt az illegális bűnözés (mint a fegyver-, kábítószer-, és emberkereskedelem), részben emiatt is kezdtem bele nehezen a poszt írásába. El is telt már jó pár hét a könyv elolvasása óta.

A Földközi-tenger egyik szigetére utazunk a könyvben, ahol háború dúl a családok közt. Ricardo menyasszonyát megölték, apja betegeskedik, így a férfi a családjának szenteli minden figyelmét, hogy átvegye a Don szerepét. Ám egyszerre két nő is belép az életébe, az egyik az első szerelme Bianca, a másik pedig az új alkalmazott Ivy.
Bianca, Alberto D'Angelo özvegye, Jagger és Ricardo exe. Kemény élete volt, van és úgy tűnik lesz is. Régen egy pár volt Ricardoval, és mivel férje gyilkosának tekintik - akit természetesen csak merő véletlenségből ölt meg -, a Santini családnál keres menedéket üldözői elől. Ekkor azonban még nem tudja, hogy változás állt be a Don személyét illetően. Sajnos a két főszereplő közt én semmilyen sistergést vagy szikrát nem éreztem. Ennek részben az lehetett az oka, hogy Bianca az egyik régi kapcsolatát siratta folyamatosan, ami kifejezetten bosszantó volt már.
Ivy bérgyilkos, aki küldetéssel érkezett a Santini család rezidenciájára. Már akkor sejteni lehetett, hogy sok gondot fog okozni. Az elején még érdekesek tűnt a lány karaktere, majd fokozatosan kezdtem megutálni őt is, akárcsak Biancát.

Az alapsztorival és a családokkal kapcsolatosan érdemes annyit tudni, hogy Pedro Landi a legnagyobb katonai hatalommal bíró Don a szigeten. Bosszúhadjáratba kezd, miután megölték a lányait, bár előtte sem volt egy szent ember. Mivel az állandó viszálykodás folyamatosan jelen volt a szigeten, egy másik hataloméhes Don sikeresen kijátszotta egymás ellen a többi famíliát a gyilkosságok útján, aminek következménye egy megállíthatatlan vérbosszúsorozat lett.
A Rossokat szinte teljesen ki is irtották a szigeten.
A D’Angelo család emberkereskedelemmel foglalkozik, a 15 részes My Masters’ Nightmare sorozat róluk szól és ez még csak az első évad.
Részemről kétséges, hogy valaha is elolvasom, mivel nagyon ellenszenvesek a D’Angelo család tagjai, így sok értelmét egyenlőre nem látom. Alessandronak azonban fontos szerepe van abban a sorozatban.

Nem a kettős nézőpont jellemző a könyvre. Sokkal több karakter fejébe látunk bele mint kellene, vannak benne kisebb-nagyobb jelenetek a testvérek szemszögéből, és a többi maffiacsalád részéről is. Talán emiatt sem éreztem, hogy Ricardo és Bianca főszereplői lennének a regénynek, egyesek ellopták a részeket.

A történet egyik pozitívuma a testvérek közötti kapcsolat (bár vannak még hiányosságai). A változatosság kedvéért ebben a családban nincs az hatalmas szeretet, mint a többi regényben. Összetartanak, de a hatalom miatti ellenségeskedés miatt, szinte egy puskaporos hordón ülnek, bármikor robbanhat.
Valentinoval kezdődik a regény, aki megkéri Ricardot, hogy vigyázzon lányaira, a férfi ugyanis bosszút akar állni felesége gyilkosán. Kicsit déjà vu jelenet volt, több okból is. Valentinot és a lányait igazán megkedveltem, akárcsak Vinniet és Dominicot. Nálam egyértelműen ők lettek a favoritok.
A következőt nem tudom szépen megfogalmazni: Brando egy igazi seggfej, viszont ez többségében az anyja hibája. Ő a mama pici fia, akit kellően elkényeztetett és olyan reményekkel táplálta, amiben Ricardo akadálynak számít. Concetta valódi olasz hárpia, olyannyira, hogy az valami hihetetlen.

Rengeteg jó ötlet van benne, de olyan sok mindenre nem kapunk magyarázatot, hogy inkább hasonlított egy olasz szappanoperára, mint egy romantikus krimire... ettől függetlenül azért tetszett. Tehát, ha a történettel nem is, de a szereplőkkel sikerült elcsábítania Hansennek a folytatásra is.
A cselekmény nem egy lányregény, van benne erőszak, halál, bosszúvágy és sok-sok manipuláció. Fordulatokban sincs hiány, hiszen ha ölni kell, ölnek. Ennek következménye, hogy a szereplők mennyisége fokozatosan kezd fogyatkozni már az első részben. Itt is van(nak) ártatlan áldozat(ok), aki(ke)t esetleg könnyen megkedveltünk az elején. Én igazán dühös lettem az írónő egyik húzása miatt.

A sok könnyed romantikus után kellett valami más, valami, ami ismét a sötét alvilágba vezet. Sajnos nem úgy lett, ahogyan azt terveztem, de azért nem szomorkodom. Ez a történet egyszerre volt szörnyű és nagyszerű, amibe talán túl sokszor bele is bonyolódtam. Az ötlet az remek, a kivitelezés viszont elég viharvert. Túl sok mindent szeretett volna Hansen rázúdítani az olvasóra egy szempillantás alatt.

Most pedig csakazértis belevetem magam egy Keresztapa maratonba :) 
Marita A. Hansen:
Blog  |  Facebook  |  Twitter  |  Goodreads


A sorozat részei:
#1 Ricardo, 2014 - Ricardo Santini & Bianca D'Angelo
#1,5 I Love You, Salvatore - Salvatore & Rose 
#2 Brando, 2015 - Brando Santini & Ivy 
#2,5 I Miss You, Rose - Salvatore & Rose 
...

post signature

Megjegyzés küldése

  1. Hát rendesen felcsillant a szemem a bevezetőd olvasva. Nikolai könyvei óta a maffiás romantkus könyvek a gyengéim, de azhiszem ezt azért mégis kihagyom.
    :D Olasz szappanoperához most nincs kedvem, de legalább jót szorakoztam a bejegyzésednek köszönhetően. :)

    VálaszTörlés

 
Top